Álmok, mesék, mítoszok
Válogatás az Antal-Lusztig Gyűjteményből
A kiállítás időpontja: 2011. március 30 – június 19.
| Csernus Tibor (1927-2007) "József és testvérei" 1987 |
Ferenczy Károly (1862-1917) "Parkban" é.n. |
A több mint háromezer darabból álló Antal –Lusztig Gyűjtemény kiváló alapját képezi egy olyan kiállításnak, melyben elsősorban a 20. századi magyar képzőművészet kiemelkedő alkotóinak művein keresztül bepillantást nyerhetünk a zsidó-keresztény szakrális kultúrába. A kiállításon szereplő munkák áttekintést nyújtanak a mitikus gondolkodás alakulásáról, az azt befolyásoló társadalmi tényezők változásáról, valamint arról, hogy a mai mítoszok, vallási és filozófiai irányzatok hogyan kapcsolódnak a régi korok istenképeihez. Az alkotások témái a nem a hétköznapi misztikák nyelvén szólnak, megjelennek a vallási, a világnézeti, a hétköznapok és az ünnepek szakralitásának szimbólumai, az ember és Isten kapcsolatának ábrázolásai, a hites és a hitetlen embernek, a lét misztikájának vizuális megfogalmazásai. A szakrális és kultikus témájú alkotások mellett szerepelnek az álmok és mesék világa ihlette képek is. Az egyházművészet és a népi vallásosság körébe tartozó szobrokkal, ikonokkal és festett üvegképekkel egészül ki a tárlat.
A kiállításra a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ is rendelkezésünkre bocsájtott műtárgyakat az Antal-Lusztig Gyűjtemény letéti anyagából.
A kiállításra a középiskolás korosztály részére múzeumpedagógiai programot építünk Kreatív interakció- A képzőművészet népszerűsítése Egerben címmel.
A kiállításon találkozhatunk többek között Csontváry Kosztka Tivadar, Bálint Endre, Kondor Béla, Samu Géza, Mattis Teutsch János, Tóth Menyhért, Ország Lili, Keserű Ilona, Vajda Lajos, Vajda Júlia, Földi Péter, Csernus Tibor műveivel.
| Méhes László "Kéztanulmány III." é.n. |
Afrikai bálvány II. |
A kiállítás a Művészetek Háza Eger N. K. K. Kft. sikeres TÁMOP pályázata, a Kreatív interakció/Képzőművészet népszerűsítése Egerben c. projekt részeként valósul meg.













Zsinagóga Galéria





