Kiállítás: 2009. június 6 - augusztus 30.

A modern magyar képzőművészet az 1890-es évektől bontakozott ki. Korszaknyitó dátuma 1896, a nagybányai festők csoportosulásának éve. A kor magyar művészettörténete bonyolult, ellentétes tendenciáktól terhes. Haladó és konzervatív irányok éltek szimbiózisban.

A művészetben egyelőre uralkodott még a hivatalos akadémizmus, a historizáló eklektika és a dzsentri vizuális kultúrájának leginkább megfelelő anekdotizáló életképfestészet. Azonban ezek mellett már jelentkezett, és egyre nagyobb tért hódított a polgári ízlésforma, a városinak minősíthető művészeti tevékenység.

A historizáló akadémizmussal szembehelyezkedő mozgalmak közül a legnagyobb port a nagybányaiak tevékenysége és az építészetben jelentkező szecesszió verte fel. A nagybányai iskola közvetlen előzménye a müncheni Hollósy-kör volt.

Hollósy Simon a müncheni akadémia neveltje, művészete első szakaszának a témavilága is a korban kedvelt parasztzsáner. Ám a robbanó temperamentumú, érzékeny szemű festő csakhamar túllépett a müncheni sablonon. Barátai unszolására nemzetközi rangra emelkedő szabadiskolát nyitott. Tanítványaiból - Thorma János, Réti István - és az iskola körül kialakult baráti körből - Iványi Grünwald Béla, Csók István, Ferenczy Károly - verbuválódott a későbbi nagybányai csoport. E fiatal művészek lázadtak az akadémisták vaskalapos szelleme ellen, a rutinnal az intuíciót, az érzést és a természet közvetlen megfigyelését helyezték szembe. Lázadtak az itthoni állapotok, a Benczúr-klikk, a Képzőművészeti Társulat ellen - de lázadásuk nemcsak a művészeti élet ellen irányult, hanem társadalmi feszültségek is rejlettek benne. Hollósy forradalmár hitű ember volt, Réti, Thorma pedig a nemzeti eszme elkötelezettje, a 48-as tradíció őrzője.
A Hollósy-körhöz eljutottak a plein air festészet elvei, ezt tükrözik a Münchenben készült alkotások. Csakhamar ráébredtek azonban, hogy a plein air festészethez valóban ki kell menni a szabadba, másrészt - mint ahogy Hollósy és Iványi Grünwald megfogalmazták a nagybányai művésztelep célját - világossá vált előttük, hogy "A magyar művészet csakis a magyar föld anyatejétől, magyar ég alatt, magyar talajon, a magyar néppel való megújuló érintkezésben izmosodhatik, s nőhet nagyra, nőhet igazán magyarrá...". Ezért határozták el, hogy Nagybányán nyári művésztelepet alakítanak.

A nagybányai mozgalom meghatározó szerepet játszott a magyar képzőművészet fejlődésében. Számukra a festészet nem pénzkeresés, nem reprezentáció, hanem mindenekelőtt etikai tevékenység volt. Arra vállalkoztak, hogy a magyar festészetet a fejlettebb nyugat-európai festészet színvonalára emelik, márpedig ehhez egyszerre több fázist kellett gyorsított ütemben végigjárni. A nagybányai mozgalom egyszerre ültette át a magyar festészetbe a barbizoniak módszerét, a naturalizmus elvét, a plein airt, sőt megpendítette már a posztimpresszionista stilizálás lehetőségeit is.

A Kecskeméti Képtár egri vendégkiállítása az 1896-1945 közötti magyar festészetet igyekszik bemutatni. A kiállítás anyagában több kvalitásos alkotás, tankönyvekből is ismert művek képviselik a századelő festészetét (pl. Faragó Géza Tungsram-plakát terve; Czigány Dezső sorozatindító Ady-portréja; Perlrott Csaba Vilmos: Kálvária). Emellett egyes kiemelkedő egyedi teljesítmények közismert opuszai képezik a tárlat fénypontjait (Mednyánszky László: Ágrólszakadt; Farkas István: Fiatal részeg költő az anyjával; Tóth Menyhért: Kereszten), köztük például egy olyan különlegességgel, mint az építész Lechner Ödön akvarellje (A kecskeméti víztorony terve).