Modernizmus, aktivizmus, Bauhaus

Kiállítás: 2009. december 23 - 2010. február 28.

„…a művészet pedig teremtés és a teremtés minden”

A modern szemléletű magyar festészet a 20. sz. első évtizedeiben születik meg. Magyarország még a Monarchia része, a szemlélő számára úgy tűnik, hogy a hagyományos életforma, a még részben feudális értékrend örökérvényű. A művészetben még a hagyományokhoz kötődő müncheni iskola a meghatározó. , a korabeli művészek még nem alakították ki saját színes világukat, jellegzetes bohém életformájukat.

1905 után jelentkeznek a változás jelei, München már csak az első állomás a fiatal festők pályáján, aztán utaznak tovább Párizsba, hogy ott hosszabb-rövidebb időre letelepedjenek. Párizsban megtalálták a mindig megújuló, mindig változó művészeti kifejezésmódot. De megtalálták a szellemiekben és társas kapcsolatokban egyaránt gazdag életformát is, ami megihlette, megtermékenyítette munkájukat.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményének itt látható válogatása, a képek, rajzok, grafikák együttese világos áttekintést ad erről az izgalmas korszakról, s benne az egymást váltó irányzatokról. A tárlat elsődlegesen az újító, avantgarde szemléletű mesterekre koncentrálja figyelmét, s így az eltérő stílusirányzatok ellenére is úgy tűnik, a művek szellemiségükben összetartoznak. Az alkotások nem kronológiailag, hanem az általuk prezentált, egymást követő irányzatok kibontakozásának belső logikája szerint rendeződnek el.

Az idén Párizsban és Dublinban bemutatott anyag 2009. december 18-tól látható Egerben.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum 13.000 tételes képzőművészeti gyűjteményéből válogatott félszáz darabos kollekció a tágan értelmezett konstruktív tendenciák magyar, illetve magyarországi példáiból ad ízelítőt a festészet és a grafika műfajában. A Párizsban és Dublinban idén bemutatott gyűjtemény adottságaiból adódóan hangsúlyosan szerepelnek a konstruktivizmust megelőző, előkészítő stílusok alkotásai. Legfőképp a huszadik század tízes éveiben a párizsi művészeti mozgalmak hatására Magyarországon is jelentkező, kezdetben még a cézannei „tömeges festészet”, majd a kubizmus konstrukciós elveinek sajátos, expresszív szemlélettel átfűtött művei, valamint a Kassák Lajos nevével fémjelzett MA kör, az aktivista mozgalom agitatív, baloldali elkötelezettségű művészei, akik alkotásaikban szervesen egyesítették a kubizmus, az expresszionizmus és a futurizmus kompozíciós megoldásait, szellemiségét. Az utóbbiak figyeltek fel a szovjet-orosz avantgárd, Malevics , Tatlin, El Liszickij, Popova elméleti munkásságára, alkotói tevékenységére. Bortnyik Sándor, Kassák Lajos képarchitektúrái, majd különösen Uitz Béla ikon analízisei e kapcsolatnak köszönhetően születtek meg. Ugyanakkor a magyar avantgárd sajátos helyzetéből adódóan több alkotója aktív résztvevője volt a húszas évek kezdetén új centrummá váló Berlin művészeti életének, ahol munkásságukra előzőn túl hatást gyakorolt a holland De Stijl csoport neoplaszticizmusa, és számosan kapcsolódtak a Gropius által vezetett, a konstruktivista mozgalmat kiteljesítő Bauhaus iskolához is.

„Ma ismét rend után vágyunk a dolgok között. Őket meglátni és magunkból azt, ami igazán a miénk. Állandóságok után vágyódunk és tetteink megmérhetősége és állításaink egyértelműsége, ellenőrizhetősége után. Azután, hogy értelme legyen minden dolgunknak, hogy következzék belőle valami, hogy kizárjon valamit. Különbségeket tevések után. Elmélyedések után.

És már maga az a hit, hogy van valami megfoghatóan állandó a pillanatok forgatagában, az a meggyőződés, hogy vannak dolgok és van lényegük, kizárja az impressionismust és annak minden megnyilvánulását. Mert akkor vannak célok, amik felé érdemes, sőt kell haladni és nem közönyös többé az utak iránya…

Ez a művészet a régi művészet, a rend és az értékek művészete, a megépítettség művészete. Az impresszionizmus dekoratív felületté tett mindent, még az architecturát is és színeinek, vonalainak és szavainak csak kellemességük és sensatiókat kiváltó hatásuk adott értéket, mert nem hordanak semmit és nem fejeznek ki semmi konkretumot. Az új művészet architektonikus a régi, az igaz értelemben. Színei, szavai és vonalai csak kifejezői a dolgok lényegének, rendjének és harmóniájának, súlyainak és egyensúlyainak. Erőknek és súlyoknak harmóniája minden dolog és matériák és formák egyensúlyában kaphat csak kifejezést…”

Lukács György fent idézett mondatai a Nyugat 1910/ 3. számában jelentek meg, s pontosan érzékeltetik a pillanat hangulatát. A magyar avantgárd indulása ez az időszak. A Nyolcak művészeié, akik szinte extázisban szívták magukba a modern nyugat-európai festészet legújabb eredményeit, értékeit. Mindazon értéket integrálni akarták művészetükbe, amelyekhez az út hírtelen megnyílt előttük. Elkápráztatta őket annak gazdagsága, ragyogása. Mindent szeretettek volna befogadni.

1909-ben, „Keresők” néven Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, és Tihanyi Lajos alkotta festőkből álló csoportnak – a későbbi Nyolcaknak- nyílott kiállítása Budapesten, a Könyves Kálmán Szalonban. A címadás pontosan megfelelt a látványnak. A kiállítók- bár legtöbbjük művén erőteljesen érződött Matisse és a fauves-ok intenzív színhasználatának a hatása- nem képeztek egységes stílust. Ki-ki a saját habitusának – és képességeinek- megfelelő mértékben építette művészetébe a Párizsban látottakat. Szinte valamennyien felismerték Cézanne művészetének korszakos jelentőségét, amelynek különösen Berény, Czigány, Orbán 1910 körüli műveiben figyelhetjük meg hatását, de Picasso vagy Braque korai kubista művei (Berény, Tihanyi), Kokoschka expresszív portréfestészete (Tihanyi, Márffy) vagy különösen az 1913-as budapesti Futuristák kiállítás élménye nyomán az olasz új művészeti mozgalom szellemisége, valamint festészete formajegyei is feltűnnek többük művein.

Sajátos, közép-európai festői nyelvezet alakul ki. A nyugat-európai analízisek – bár térnyerésük nem választható el egy-egy kiemelkedő, stílusteremtő mester zseniális kutató, teremtő munkásságától- lényegében a festői stílusfejlődés szerves és egymásra épülő változásai. A korszak modern szellemiségű magyar művészei Párizsba, a kavargó, rendkívül gyorsan változó, sokszínű művészi forradalomi centrumba csöppentek. Azonban Magyarországon éltek, ezért nem léphettek túl az ország társadalmi- gazdasági- kulturális helyzetének – a XIX. századi romantikus művészi gondolkodásban gyökerező – bírálatán. Hitték, hogy a művésznek feladata a társadalom állapotának változtatása, javítása. Nem tudtak, nem akartak elszakadni a közléstől, a kifejezés erejétől. A modern festészet formai eredményeit a közlés intenzitásának növelésére használták. Fauves színhasználat, kubisztikus konstrukciók, futurista dinamika, expresszív kifejezés mind feltűnik a korszak modern magyar festőinek vásznain.

Az I. világháború kitörése hosszú évekre megszakította az intenzívvé vált Budapest- Párizs művészi kapcsolatot. Franciaország lezárta határait az ellenséges államok polgárai előtt, az épp ott tartózkodókat internálótáborba vitte (Bretagne-ba töltötte a háború 4 esztendejét Szobotka Imre, akinek Párizsban készült művei kerültek a legközelebb a kubizmus Gleizes, Metzinger, Juan Gris neveivel fémjelzett irányzatához.)

***

Az Aktivizmus Magyarországon széles művészeti kört érintő, meghatározóan szellemi, irodalmi tömörülés volt. Létrejötte és működése a magyar avantgárd mozgalom kiemelkedő képességű szervezőjének, Kassák Lajosnak volt köszönhető. Elsősorban nem képzőművészeti irányzat volt, ám a TETT (1915), majd annak betiltása után a MA (1917) című folyóirat rendszeresen közölt képzőművészeti alkotásokat. A lap nem sorolható szigorúan véve egy stílusirányzathoz sem. Legközelebbi rokona a német expresszionizmus volt, de szoros szálak fűzték az olasz futurista mozgalomhoz. Lényegi különbség a két mozgalom között a magyar aktivisták háborúellenessége volt. A rendezettség, rend, dinamika, aktivizmus vezérszavak mellett alakult a Ma kör festőinek formavilága, amelynek stiláris eredője egyrészt a kubizmus, másrészt az expresszionizmus. Bortnyik Sándor, Galimberti Sándor és Dénes Valéria, Dobrovics Péter, Kmetty János, Máttis Teutsch János, Nemes Lampérth József, Schadl János, Schönberger Armand, Tihanyi Lajos, Uitz Béla voltak a laphoz legközelebb álló művészek.

A tragikusan korán elhunyt házaspár, Galimberti Sándor és Dénes Valéria sajátos, „látványhű” kubisztikus, felülnézetből ábrázolt városképekkel vált ismertté, amelyek inkább Braque korai, 1906-1908-as proto-kubista képeit idézik. Karakteres vonalat képviselnek azon alkotók, akik a kubista formavilág mellett, a konstruáltságra koncentrálva erőteljes, expresszionista képeket alkottak, amelyek a mozgalom nemzetközileg is kiemelkedő, maradandó értékei. Céljuk között szerepelt a XX. század új monumentális művészetének a megalkotása is. A környező világ ugyanakkor nem tette lehetővé munkásságuk kiteljesedését. Művészi elképzeléseik legtöbbször rajzok, vázlatok formájában követhetők nyomon. A Magyar Tanácsköztársaság idején az avantgárd művészek aktív politikai szerepet vállaltak. Monumentális terveik ekkor valósulhattak meg. Döbbenetes erejű plakátok sorát alkották, s ők voltak azok, akik az 1919. május elsejei felvonulás és ünnep dekorációját tervezték. Körükből kerültek ki a direktórium kulturális, művészeti vezetői.

A magyar avantgárd művészeinek többsége a forradalom bukását követően külföldre emigrált. Legtöbbjük közvetlenül Bécsbe menekült, majd közülük sokan rövid idő múlva továbbutaztak Berlinbe. Berény és Kernstok évekig Berlinben maradt, s csak a húszas évek második felében tértek haza – elhagyott avantgárd múlttal. A meg nem alkuvó Tihanyi Lajos volt az, aki még tovább utazott; Párizsban teljesedett be életműve. Művészetével töretlenül folytatta a modern festészet megújításáért folytatott küzdelmet. 1938-ban bekövetkezett halálával eltávozott az avantgárd szellemiségét legtovább fejlesztő és folyamatosan őrző magyar festő.

Kassák Lajos szintén emigrált, és fantasztikus szervezőkészségét bizonyítandó, Bécsben újra indította a MA-t.

A képarchitektúra elvet minden iskolát, önmagunk iskolázását is.
A képarchitektúra nem köti magát bizonyos anyaghoz és bizonyos eszközökhöz, épúgy mint a merzművészet mindenféle anyagot és eszközt alkalmasnak tart arra, hogy rajta keresztül kifejezze magát.
A képarchitektúra nem akar semmit.
A képarchitektúra mindent akar.
A képarchitektúra kiszabadult a „művészet” karjaiból és átlépett a Dadán.
A képarchitektúra azt hiszi magáról, hogy ő egy új világ kezdete.
A képarchitektúra igazából nem is a szobában akar elhelyezkedni.
A képarchitektúra maga a szoba akar lenni, maga a ház akar lenni, sőt a te legszemélyesebb életed akar lenni……..

Mert a képarchitektúra művészet, a művészet pedig teremtés és a teremtés minden.

A MA, 1922. VII. 4. számában jelentette meg fent idézett írását Kassák Lajos Képarchitektúra címmel. A síkkonstruktivizmus általa megénekelt manifesztuma a MA kör dadaista- anarchista szellemiség felé mozdulását jelzi. Bécsben elsősorban Bortnyik Sándor – a képarchitektúra kifejezés megalkotója- és Moholy-Nagy László voltak azok, akik magukénak érezték ezt az irányt. (Uitz Béla követte Kassákot, ám bécsi munkásságát az 1923-ban elkészített expresszív Ludditák rézkarc- sorozat fémjelezte. Moszkvában készített ikon analízisei rokonságot mutatnak ugyan formailag a képarchitektúrákkal, ám a Kassák körrel való kapcsolata megszakadt.) Bortnyik már a tízes évek végén alkotott műveivel közelített az új konstruktív kompozíciók világához, 1921-es grafikai mappája a konstruktívizmus jeles értéke.

***

A magyar avantgárd szellemiségének sajátos továbbélése valósult meg a Bauhausban. Moholy-Nagy László, aki Liszickij „proun” mozgalmával rokon szellemben alkotott 1920 körül, Weimarban, majd Dessauban Gropius közvetlen munkatársa lett. E hír nyomán számos fiatal érkezett Magyarországról az iskolába, mint például Molnár Farkas, Breuer Marcell, Stefán Henrik, Forbát Alfréd (valamennyien Pécsről) továbbá Weininger Andor, Pap Gyula. (A modern művészet húszas évekbeli magyarországi helyzetét jól mutatja, hogy Forbát Alfréd kivételével itthon nem tudták művészetüket sikerrel folytatni.)

Az avantgárd Magyarországon a húszas években kiégett. Talaját vesztette az a polgári radikalizmus, amely a század első évtizede végén a modern törekvéseknek, a Nyolcak mozgalmának, a Nyugat íróinak, költőinek, filozófusainak, esztétáinak teret adott. A forradalom leverése, a Horthy rendszer konszolidációja egy időre lehetetlenné, anakronisztikussá tette a társadalmi kérdések nyílt felvetését. Az itthon maradt – s a visszaszállingózó alkotók is- a poszt-nagybányai, késő posztimpresszionista stílushoz fordultak. A természet szépségét, gazdagságát hirdették. Néhányan voltak csak, így Dési Huber István, vagy a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb festője, Derkovits Gyula, akiknek művészetében tovább élt az avantgárd.

Sárkány József

Berény Róbert
Bernáth Aurél
Bortnyik Sándor
Dénes Valéria
Dési Huber István
Forbát Alfréd
Gábor Jenő
Galimberti Sándor
Kassák Lajos
Moholy-Nagy László
Molnár Farkas
Nemes Lampérth József
Papp Gyula
Schadl János
Scheiber Hugó
Stefán Henrik
Szobotka Imre
Tihanyi Lajos
Uitz Béla
Weininger Andor